Eddig nem is tudtam, mit hagytam ki
azzal, hogy kimaradt az életemből a Psychonauts! :D Amikor újságok
írtak róla, egyszerűen csak átlapoztam, valamiért a
látványvilága nem fogott meg és nem is olvastam el róla semmit.
Aztán tavaly megkaptam a játékot és akkor elkezdtem picit
utánanézni.
Magyarítással szerettem volna
elkezdeni, hogy 100%-osan értsek mindent, de sajnos azzal nem indult
el a program, le is kellett törölni az egészet. Aztán félretettem
egy időre.
Néhány napja újra elővettem, még
ha nem is fogok mindent megérteni, akkor is belevágok. Eddig 6
órám van a játékban, de máris azt kell mondanom, hogy ez
egyszerűen zseniális! Az elején picit lassan indultak be az
események, de most már mindig izgatottan várom mi fog történni,
hogyan alakul tovább a sztori és hogy újabb agyakban mászkálhassak,
szabadíthassam meg a pácienseket a lelki terhektől és
gyűjtögessek. Elég érdekes az egész, amolyan álomvilág szerű
és szeretem az ilyesmit. Mint az Alice-ban teljesen lehetetlen
helyszínek, lények, csak szeretni lehet, belépni egy csodálatos
álomszerű világba! :)
És a tálalás elképesztő igen
érdekes és egyedi a látványvilága, humoros és aranyos is, ez
nem amolyan sablonos történet, minden elismerésem Tim Schafer
bácsinak!! :D Én mondjuk nem minden játékával játszottam: Day of the tentacle-t, a Monkey Island-ot és a Grim Fandango-t, de megint nagyot alkotott.
Tetszenek benne a különféle
képességek is, nameg a beszerezhető cuccok, bár még sokukat nem
volt alkalmam kipróbálni, az még előttem áll, de már az ötlet
is érdekes, alig várom, hogy legyen elég pénzem a pókháló
szívóra :)
Azért kezdetben picit keveregtem a
tábor területén, ahol a föld alatt, üreges fatörzsekben lehet
gyorsutazni a helyszínek között. Baromi jó, hogy a táborban is
lehet használni a képességeidet és ki ne próbálná meg pl
telekinézissel felemelni valamelyik gyereket, vagy az öreget? :D
Azok a részek is jók voltak, ahol
különféle képességeket tanultál meg. Pl Milla partiján a
lebegés képességét. Hangulatos kis rész volt.
Aztán valami különös történik
valaki rabolja a gyerekek agyát, akik ezek után már csak TV-t
tudnak nézni :O
Tegnap pedig víz alatti kalandozásom
során egy nagy halat terítettem le (a barátnőmet ellopta a szemét
>o<) és az ő agyában járok éppen. A halak városába,
Lungfishopolis-ba érkeztem ahol óriásként trappolok a házak
között x)
Szóval összességében: nagyon jó
kis játék ez, kíváncsian várom a folytatást, csak sajnos most
éppen elég rossz a netem és folyton ledobál :F De úgy meg
achievementeket nem kapom meg... sebaj, várjatok csak, majd idővel
kipucolok én minden agyat! :)))







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése