2015. február 10., kedd

Pólós sztori



Oké ez már nem aktuális dolog, de jobb később mint soha alapon azért gondoltam írok pár sort. :P (Megint a lustaságom miatt írok már régebbi történésekről.)

Az utóbbi 1-2 évben már gondoltam rá, hogy karácsonyra magam készítsek pólót másoknak, de akkor még másként: hogy én varrnék rá valamely játékkal kapcsolatos emblémát, figurát stb. De aztán nem tudtam az mennyire lenne szép (no meg tartós) így aztán késleltettem a dolgot. Azonban 2014 őszén már időben túl akartam lenni az ajándékok beszerzésén, így októberben kezdtem neki az előkészületeknek. Eszembe jutott, hogy bizony valahol láttam én egy üzletet, ahol készítenek egyedi pólókat és tárgyakat. No akkor el is indultam felderíteni mi a helyzet, mennyibe kerül stb. A többit majd utána ráérek elkezdeni.

Ezek után kezdődhetett a tervezés, kinek milyen póló is kellene? Tesómnál egyértelmű volt a WoW-os téma, hiszen már a kezdetek óta játssza, egyik barátomnál MadSkillz-nél pedig biztos voltam benne, hogy nem lőhetek mellé a Saints Row-val.
No de milyen képek legyenek? WoW-nál csakis screenshotban gondolkoztam, alap volt, hogy bátyám karakterét kell lopnom. Odaültem tehát mikor épp afk volt, lőttem 1-2 screent. - "Ez mire kell? - Hát csak meg akarom mutatni valakinek :P" Aztán raktam is pendrive-ra a képet, amin a gnome épp integet :)
Fogalmam sem volt még mit fogok belőle kihozni, illetve mekkora lesz a végleges kép, de igyekeztem minél nagyobbra csinálni, de persze úgy, hogy a kép se váljék túl pixelessé. Egy kis kutatómunka után láttam, hogy az a kör alakú keret több WoW-os háttéren megjelenik, na ez nekem tökéletesen keretezni majd a karaktert, de még valami háttér kellene. No azt egy másik háttérképből nyúltam le, csak picit tükröztem javítottam, míg végül eggyé vált a 3 kép. (A karakter lábánál picit javítani kellett, mert belelógott a HUD.) Íme a végleges verzió á la gnome design:
Saints Rownál picit nehezebb volt a helyzet. XNALara-val akartam én magam beállítani valami jelenetet, de nem tudtam melyik karakterek modelljeit tudom megszerezni. Először Viola-ra és Kiki-re gondoltam, de...de ők nem Saint-ek! Hmm... hát keresgéltem, keresgéltem, mire megtaláltam Shaundi-t, Kinzie-t. Őket már beállítottam és akkor éreztem, hogy ez még így fura, valami még hiányzik a képről, szóval muszáj lesz még keresni egy modellt. Sajnos Johnny Gat-ből nagyon jót nem találtam, nem olyan részletes és elég csúnya, azért áll így háttal takarva, gondoltam még elmegy, ha ő hátra felé céloz. Aztán persze az elmaradhatatlan Saints jel(ek). Ez lett a végleges Saints design b*ches! :D
Mivel még nem készíttettem pólót ezelőtt, ezért nem tudtam, hogy mi a jobb, ha fehér háttérrel viszem a képeket vagy feketével esetleg áttetsző/ háttér nélküliként? Mind három változattal a zsebemben indultam vissza az üzletbe, így tuti, hogy lesz miből válogatni.
Eredetileg fekete pólóra találtam ki mind a kettőt, de végül a hölgy meggyőzött a fehér előnyeiről. Igaz, hogy a póló picit rosszabb minőségű, de minta maga sokkal jobban fogja bírni, simán lehet mosni. Egyébként ha végig húztam rajta a kezem, nem is éreztem, hogy rá van téve a minta, szinte bele van égetve. Szóval így maga a kép tovább fogja bírni a gyűrődést és még olcsóbb is. Hiszen a fekete pólóra két rétegben kell felvinni a színeket. Persze jobban néz ki, az tény, de ha már dönteni kellett, gondoltam inkább lehessen többször mosni, mint ilyen kétszer használatos pólót adjak.
 Szóval így lett a feketéből fehér és a szerkesztett képeimből póló :)
Olyan jó lenne bármilyen felsőre képet csináltatni, de hát ugye nem mindegy az anyag, szóval óvatosan kell választani. Ezért én nem is mertem külön venni, meg persze az még több money és akkor ha mégse lesz olyan jó... Amit még észrevettem, hogy a pólóra nyomott képek mindig sötétebbek lesznek az eredeti képnél, na megint tanultam valamit.