Egész jó kis Guild Wars-os nap volt a
tegnapi, lv 69-ről 72-esre nőttem. Először csak beugrottam
csinálni pár sima küldit, meg sztorit, aztán estefelé már csak
azon vettem észre magam, hogy insában vagyok :3
Gondoltam elnézek a 30-as felé az
Ascalonial Catacombsba, ahol ugyan még mindig azt a 2 utat jártuk
be, ahol voltam már eddig is, de ez alkalommal achievemtet is
kaptam. De gondoltam akárhogy is lesz, rossz nem származik belőle,
jó volt, meg lett xp is. Plusz most szerintem több ládát
nyitottam ott, mint eddig. Nomeg ez egész jó kis csapat volt, 2
elementalist, 1 warrior és 2 mesmer. Köztünk egy
80-as kis asurával, aki osztotta az észt :) Mármint jó
értelemben, ő lett a csapat feje aki mindig elmondta mi a terv. Pl
az egyik teremben nem tudtuk legyűrni a sorcerer, archer, necro, warrior
kombót. Ő szépen kihúzta nekünk az ajtóhoz, bár így is volt,
hogy feküdtünk, de aztán meglett minden szépen sorban. Egész
kellemes csapat, mindenki türelmes volt, más partykban már
előfordult, hogy feladták, de itt nem és mindenki igyekezett is.
Hát azért így is haltunk rendesen,
pedig két 80-as, egy 77-es egy 35-ös, 36-os player és jómagam egy
71-es karakterrel nyomultam be.
A végén megnéztem a lootot megkaptam
megint azt a ghost potiont ami átváltoztat human warrior-á. Hmm, férfi karakteremmel már láttam ezt, de azt
hittem nőből nő lesz, de ugyanaz maradt. Csak kár, hogy nem lehet
így harcolni, mert úgy maradtam volna azért pár óráig ;) Egy
darabig így is rohangáltam, de aztán másik mapra való
átteleportálásnál visszaváltoztam =(
(Mondjuk biztos jó hülyén nézett ki
fejem felett Dalmóca és egy részben félmeztelen pasi ott rohangál
:DD) <3
Insta után még solozgattam, de
visszatértem egy skillpointhoz, amit egyedül nem sikerült
legyűrni. Több mob is az utamat állta, amiket egyenként is
lassabban gyűrtem le, nem hogy ahogy picit beljebb mentem már
spawnoltak újra. Szóval a régebbi halál esetek után gondoltam
keresek valakit friendlistről, kéne egy kis help. Érkezett is
Setyhan személyében =)
Miután kipucoltuk a kis barlangot
aztán kiiktattunk még pár eventes boss-t, meg pár kisebb küldit.
Így azért mindjárt izgalmasabb volt, mint egyedül! ^^


































