Volt egy időszak, amikor egyáltalán nem érdekelt a Mass
Effect. Egyszerűen tovább görgettem az oldalakon avagy átlapoztam a GS-ben. (Jó
az azért szemet szúrt, hogy a férfi Shepard milyen eszméletlenül jóképű :P) Még annyira sem méltattam, hogy beleolvassak
picit, na jó aztán a harmadik részről olvastam egy tesztet, de az már az utolsó
darab, persze hogy egy kukkot nem értettem az egészből. Nem kifejezettem voltam oda sosem a jövőben / űrben játszódó high-tech kütyüs játékokért és filmekért. Persze akadnak ritka
kivételek ilyen volt a ME trilógia is....
Lassacskán egy éve (2014. májusában) aztán adtam egy esélyt
az első résznek. - "Oké, kezdjük az elejétől. Annyira dicsérik és szeretik
ezt a játékot, mégis mitől olyan jó?
Bele kell néznem! Lehetséges, hogy nekem nem jön be, de legalább egy
próbát megér."
Nagyjából ilyen gondolatokkal ültem le a gép elé. Aztán az
első átvezetők, beszélgetések után és ahogy picit előrébb jártam, hunyorogva, a
félig a monitor felé fordulva füleltem, hogy most miről is van szó?? Annyi
információ zúdult rám hirtelen, hogy azt se tudtam melyik részét próbáljam meg
feldolgozni. Amikor a fajokról esett szó, halvány fogalmam sem volt kiről,
miről beszélnek. Na mondom ez aztán jó lesz így :P De jó, hagyok neki időt,
csak nyugi, haladjunk tovább. Az a jeladós dolog azért végig ott motoszkált a
fejemben, hogy az a kesze-kusza látomás mit is akar jelenteni? Aztán ugye
Saren, meg a reaperek. Lassan- lassan néhány ködfolt kezdett felszállni
előttem, bár az első rész még bőven hagy megválaszolatlan kérdéseket maga után.
(Tudom, hogy minden kép a 3ból, van de elég azokat is válogatni x))

Ahogy haladtam előre a sztoriban, egyre több olyan történés
volt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Van egy főküldetés, amit szívügyemnek
érzek végrehajtani és akkor side mission-ként pedig még megoldásra vár néhány
helyzet, ami mint mézesmadzag vonz magával. Aztán hirtelen csak azt veszem
észre, hogy: na nézzük csak! kinézek egy küldit - akkor látom, hogy már egy
rakat mellékküldetést vettem fel, amiben hirtelen el sem tudok igazodni. O.o Végül rámentem a mellékküldetésekre, mert már tényleg iszonyú sok volt, amíg el nem
fogytak. Ezzel persze szépen kitolódott a játékidő. Az endinghez érkezve pedig
csak néztem magam elé: Micsoda? Így van vége? De... tulajdonképpen
megoldottunk jó néhány problémát, viszont... igazából a legnagyobb gubanc még csak
most jön! Olyan ez, mint a sorozatok részei, amikor pont ott van egy rész
elvágva, ahol a legnagyobb csattanó következik. Na EKKOR döntöttem el, hogy
bizony nekem meg kell vennem és végig kell játszanom az összes részt! Tudni
akarom mi lesz a vége ennek az egésznek. Mit tudunk mi tenni, még ha össze is
fogunk?
A második rész előtt egy kis szünet következett, ugyanis nem
rögtön vásároltam meg a trilógiát. Olyan 1-2 hónap múlva vágtam bele a
folytatásba és kifejezettem tetszett, amit láttam. Az az indítás!! Az állam is
majd leesett! :) A második rész valami
hihetetlenül jól sikerült! Még az elsőt is felülmúlta, emellett pedig
finomodott is a játékmenet - azt vettem észre, hogy minden kézenfekvőbb. (Ezért
is sajnáltam, hogy az utolsó rész némileg visszafejlődött ehhez képest, de
azoktól az apró dolgoktól eltekintve az is remekül sikerült.)
Kaptunk egy rakás új karaktert, új fajokat, örültem mikor a
bolygók szkennelése is egyszerűbb lett. Kíváncsian vártam kinek milyen lesz a
személyes küldetése, amiben segítenünk kell neki. Minden karakterből egy kis
szelet, picit megismerni, meghallgatni. Aztán lassan összeáll a kép, a csapat,
ahogy viszonyulnak egymáshoz.
Imádni való, hogy nem mindig csak a komolyság van jelen,
hanem itt-ott vannak azért poénos beszólások, jelenetek, ahogyan egyesek
csipkelődnek avagy éppen hogy az ellenkezője. Amikor te próbálnál illően
viszonyulni valakihez, de neki már a szeméből látszik, hogy ebből jó nem fog
kisülni. Akiket megszeretünk, fájó szívvel válunk meg tőlük (hát még az utolsó
részben). Mindenkinek lelke van, még a Normady EDI-je is olykor annyira emberi,
hogy az már aranyos :)
Persze a harmadik rész sem bújhat el. Az tény, hogy az
endinggel lehetett volna mást is kezdeni. Bár személy szerint én azt mondom:
Oké ez egy szerepjáték, részben te alakítod, befolyásolod a
sztorit. Tény, hogy történnek jó és rossz dolgok egyaránt a döntésed
függvényében. De! Ha már az egész játék alatt hatással vagy a történésekre,
akkor a játék vége tényleg kínálhatott volna más féle befejezést is. Persze van 3, de igazából olyan nagyon sok különbség nincs köztük. Mondjuk nem is az,
hogy nagy különbség legyen de...értem legyen rossz ending, legyen egy semleges. De a jó ending, az legyen már egy igazi happy ending! Ha az összes részt úgy
játszottad ki, hogy a jóért harcoltál, akkor had kapjál már meg egy olyan záró
videót, ami elől úgy állsz fel, hogy - Igen! Megérte! Megérte annyit szenvedni,
elértem, amit akartam!
Lehet hülyén hangzik, de a "jó" endingnél nekem az
nem elég, hogy látom Shep lélegzetét a levegőben 2 másodpercre. Ez is elég sok
gondolatot rejthet. Lehet van olyan, aki szerint ez egy utolsó lélegzetvétel. Persze
valószínűbb, hogy nem, mert ez tényleg azt akarta kifejezni, hogy életben van,
átvészelte a dolgot. De nem! Én látni akarom, hogy jól van! Látni karom, hogy
minden amit tettem és ahogy tettem az azért volt, hogy én IS túléljem. Ha
tényleg "jó" ending, akkor miért nem lehetett volna legalább azt
láttatni 1-2 percben, hogy a parancsnokunk lábadozik, hogy a többiek is látják,
hogy rendbe fog jönni. Vagy valami ilyesmi. Valószínűleg nem vagyok ezzel
egyedül, de a legvégén én sírtam :P Pláne, amikor látom, hogy Liara ott fogja a
kezében Shepard névtábláját.. ááááá, ne mondom, az nem lehet! Ott kész voltam x)
Aztán elkezdtem utána olvasni a neten ki hogyan értelmezi ezeket az endingeket.

Én először az úgymond semlegeset választottam, de hát akkor
is, lehet hogy Shepard tovább él, de már nem olyan formában. Lehet, hogy már
nincs is tudatában annak, ki volt ő. Vagy ha mégis, de akkor is feláldozta
magát. De én nem akarom feláldozni na :D
Másnap még annyit agyaltam ezen és mondatni szabályosan fájt
a szívem érte, persze a legénység elesett tagjait is megsirattam, de Shepard...
neeee. El sem hittem, hogy ilyen hatással volt rám.
Úgy összességében nézve a második résztől éreztem igazán
azt, hogy ez egy "must play" játék, persze kellett hozzá a bevezető.
Tényleg annyira lebilincselő a történet, kételkedve kezdtem ugyan, aztán nem tudtam
letenni. Arról nem is beszélve, hogy szinte kiabál az újrajátszásért. Eleve,
hogy melyik oldalra billen a mérleg a jó és rossz között (paragon és renegade)
illetve mindenre odafigyelsz e? Minden apró dologra aminek komolyabb
jelentősége lehet, hogy nincsen, de mégis egy kis pluszt ad az élményhez. Lehet
az egy plakát, avagy párbeszéd, tényleg érdemes nyitott füllel/ szemmel közlekedni.
Eddig egy alkalommal vittem végig az egész történetet,
igyekeztem a jó oldalt képviselni, békésen megoldani, amit lehetett. Eleve
azért is, mert én az életben is próbálok ilyen lenni, illetve ha játék , ha
nem, mégis így szeretem. Valahogy rosszul esik, ha látom, ahogy valaki sír,
szenved én meg bunkó vagyok vele. Még ha csak egy rakás pixelhalmaz is, akkor
is, nincs szívem leordítani a haját. (Meg hát nőből vagyok, öröm nézni, ha pl
Shepard átöleli a kétségbe esett Talit :P) Persze majd következő alkalommal
azért renegade-el futok majd végig az egészen, csak mert azt is látnom kell.
Biztos vagyok benne, hogy akad majd így vicces jelenet is, nem csak olyan, ami
tényleg....szemét x)
No de visszatérve az érzelmekre:
A Saints Row IV paródiája után (ahol a ME széria románcait
figurázzák ki - ezzel találkoztam először ME előtt) próbálkoztam én is
serényen, hogy aztán sikerüljön néhány szerelmi szálat kialakítani. Első
alkalommal sajnos nem jött össze, csak Liarával tudtam picit jobban
elbeszélgetni fajának szaporodásáról, de semmi több. :( A ME2-ben aztán már úgy
voltam vele, hogy nincs menekvés, mindenit elkapok! >:D Azonban nem
számoltam az egyes karakterek közötti ellentétekkel, ahol aztán egyikük
oldalára kellett állni és így azzal a féllel már bukott minden. De Liara
megvolt x) Jack-hez valahogy nem sikerült közel kerülni, persze ő kemény dió,
de volt alkalom amikor már egész jónak tűnt. De aztán semmi se lett belőle. Bár
nem gond, következő végigjátszásra lesz mind ügyködni :)) Liara viszont mindig
ott volt nekem, végig is vittem a románcot az elejétől a végéig ;) Bár még az
endingben lett volna valami.

Ó na igen, itt jön képbe a Citadel DLC. Muszáj volt
megvennem, ha nincs is meg mind, de ennek mindenképp ott a helye a
gyűjteményemben! Egy plusz küldi és egy kis házibuli a legénység tagjaival, ó
igen! Annyi humoros aprósággal megfűszerezve, imádom! Csak sajnáltam, hogy
mivel azért néhányan odavesztek a harcok alatt, így nem mindenkit tudtam
meghívni. Ó de én még simán eljátszottam volna ezt a DLC-t vagy 6 óráig :D
Lehetett volna hosszabb is, pláne amennyibe kerülnek ezek a tartalmak. No
mindegy, nagyon élveztem!

Nem is olyan rég fény derült arra, hogy Shepard valójában nő
volt eredetileg. Én nem bánom, hogy végül testre szabhatóvá tették a főhőst.
Szerintem ez így tökéletes! Mindenki úgy játszik, ahogyan kedve tartja, lehetsz
nő és lehetsz férfi. Nem vagy elégedett az alap kinézettel? Változtasd meg! (mondjuk
nekem mindkét nemnél tetszik az alap, femShep szép lett) Ez így van jól,
szerintem az mindig sokkal jobb, ha te szabhatod meg, kivel szeretnél játszani,
már egy szerepjátékban. Kezdetben én is változtattam, de aztán maradtam az alap
külsőnél férfi Sheparddel. Áh, én nem változtatom meg, teljesen jó úgy ahogy
van, szemrevaló ;)
Mikor a hajón Kelly mondja, hogy ha EDI-nek lenne teste
megölelné, mert visszahozta a parancsnokot és Shepard erre azt mondja: "és
mi a helyzet velem? én itt állok, hol van az én ölelésem? *ölelés* " azt
hittem elolvadok, olyan édes :3 Ha már egyszer annyi időt töltök egy játékban
legyen is mit nézni :D És az a mosoly....
Hát jó hosszúra sikeredett ez az iromány, viszont akkor most
saját műveimmel (:P) zárom ezt a bejegyzést.
Természetesen ezek után már nem maradhatott el a saját
"fanart" készítés sem. Eddig még nem olyan sokkal készültem el, de
ezeket itt is megosztom most.
1) Az első femShep és
Shep - mert nem lehet ellenállni ;)
Ez a képem egyesekben érdekes reakciót váltott ki, pedig nem
én vagyok az első aki a két Shepet ilyen helyzetbe hozta. Mellesleg közük nem
lehet egymáshoz, ez a kinézetükön, bőrszínükön is látszik :) Ez csak amolyan
"mi lenne, ha találkoznának" elképzelés.
2) A baby elcor ötlete onnan jött, hogy valamiért aranyosnak
tartom ezeket a nagy, jámbor melákokat. Már az első részben előszeretettel
screenshotoltam velük. Az elefántokra emlékeztetnek öö ormány nélkül x) Aztán
gondoltam kicsiben még aranyosabbak lehetnek, miért ne próbáljak meg
lekicsinyíteni a modellt, picit még változtattam a testének az arányain és így
született meg a kép.
3) Csak szimplán Shep <3 Vacakoltam egy jó darabig, mire
rászenvedtem a karjára az Omni-Blade-et, plusz egy pici fényességet
rávarázsoltam
4) 2 Gmodos kép, ez elsőnél sajnos femShep arcára nem
sikerült nagyobb mosolyt kialakítani, a második ööö nem is tudom már az hogy
jött, femShep arckifejezéseivel szórakoztam és akkor ennél megálltam, aztán
odaraktam Joker, néztem neki milyenek jönnek ki, ó mondom ez jóóó! és akkor végül gondoltam
legyen ebből egy ilyen meglepődött kép, na de vajon mit láthattak?
5) és végül az utolsó amit még új évre terveztem, de csak
pár napja fejeztem be: az első rövid kis sztorim :) link a kép alatt, mert elég nagy
Majd valamikorra persze még tervezek újabb képeket, van
néhány tervem, illetve elkezdett projektem, de majd idővel sorra is kerülnek.
Plusz 1-2 olyan kép is, amit inkább nem töltök fel ^^"