2013. március 24., vasárnap

Steam artwork: mutasd meg amid van

Nem rég használom csak a Steam bétát, de ki akartam próbálni ezt az új Artwork-ös dolgot. Ami annyiban jó, hogy ezentúl az adott játék community részlegébe lehet feltölteni saját munkáinkat a game-el kapcsolatban. Vagyis akár fanartot, wallpapert vagy bármit amit te készítettél.
 2 napja elkezdtem feltöltögetni a cosplayes képeimet (Left 4 dead, Killing Floor, Dukette és így tovább), már persze nem mindet, csak úgy válogattam oda párat. És mit ne mondjak meglepődtem!
Nem gondoltam, hogy ennyien megnézik majd az artworköket, pláne most, hogy új ez a funkció, de elképesztő: minden nap amikor belépek, újabb kommentek és invek érkeznek folyamatosan. Persze jó érzés, hogy legalább tuti van aki megnézi végülis ez a célom, hogy minél több játékoshoz eljussanak a cosplayeim, de erre még álmomban sem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Azt sem tudom hirtelen mit csináljak a sok invvel, de komolyan x)
Eddig még mindig- mint deviantarton- a stalkeres képem viszi a pálmát a legtöbb kommenttel és like-al. <3

1-2 magyar is rám írt és igaz ezt nem igazán olvassa senki, de köszönöm mindenkinek! Ezért megéri csinálni ezt az egészet, hogy azok az emberek, akik a játékokban lelik meg a szórakozást és az örömöt tudják értékelni azt, amit én csinálok :)

Legújabb cosplay képeim

Megint képek, ami már 1-2 hónaposak, d most álltam neki képet szerkesztgetni :P

Egy Dukette Nukem:

és Mr. Foster (Killing Floor)

2013. március 20., szerda

Saints Row 3

Csak csináltam egy gifet, amikor ismét a tigrissel utaztunk :)  Jó cica, lenyugszik ^^

Psychonauts fanart W.I.P.

Ma este azt terveztem, hogy játszom a tegnap esti és délutáni rajzolgatás után, de megint jött valami. Folyamatban: Lili és Raz a Psychonautsból :3
Majd még lesz mit javítgatni rajta, meg befejezni Lili lábát, kezét.

2013. március 19., kedd

cosplay: az executioner "nyakbavalója"

 Csak úgy hirtelen villant be az agyamba, hogyan is lehetne megcsinálni az executioner nyakán lévő csápos izé alapját. Egy hasonló cosplay-es kelléket már csináltam, de az inkább amolyan démon farok szerű valami (amit félbehagytam). Itt most egy egyszerűbbet, hulladék anyagot választottam, megint csak a csíkokra vágott doboz darabok után nyúltam, ezekből ragasztgattam össze a vázat.
Eddig elég vékonynak és furcsának néz ki, de a Diablo-s íjam is ilyen vékony valami volt ez elején :)
Így sikerült a váz, én kicsit másképpen formáztam meg a csápokat a saját ízlésem szerint:


2013. március 18., hétfő

Ta-damm: Marshall Lee és Fiona

Elkészült ez első kép :) Mivel elég hülyén helyeztem el a lapon a rajzot, ezért inkább kivágtam ollóval és dobtam hozzá egy hátteret, íme:

2013. március 17., vasárnap

Első AT fanart-ok

Írtam már róla, hogy valószínű, hogy lesz Adventure Time! fanartom és csak eddig váratott magára. Már többféle rajzot is elképzeltem, de most neki is láttam rajzolgatni méghozzá kettőt is.

Inkább az ihletett meg, amikor a karakterek nemet cserélnek, hát igen, nőből vagyok én is :D jön az álmodozás, amikor is a női főhős keveredik kalandokba a herceggel és a vámpírral stb, stb... így bizony megszületnek az első artok.
Elsőként Fiona és Marshall Lee. Sajnos itt megint abba a hibába estem, mint már korábban néhány rajznál, hogy nem vázoltam fel előre mit is csinálok és az lett a vége, hogy nem fér ki a lapra.
Itt lehetséges, hogy odaragasztok még egy lapot... :F Met így csak nem maradhat, elég hülyén néz ki így levágva. Illetve hogy a radírom most eléggé koszos volt és ahelyett, hogy kitisztítottam volna így szépen összemaszatoltam a munkámat. De most már mind1 is. Szóval íme ameddig eljutottam ma:
A második kép pedig egy hármas lesz, khm szép magyarosan: Prince Gumball, Fiona és Marshall Lee. Ezt amolyan húsvéti verzióban képzeltem el, de majd meglátom mi sül még ki belőle. Addig is még megnézek néhány Kalandra fel! részt.

Crafting: habos süti :)

 Múlt héten nézegettem egy süteményes könyvet, mert gondoltam, ha már úgysem leszek egyedül, készítek valami édességet. Mondjuk amúgy is rám fér, amennyit én a konyhában sütök-főzök ^^" Van mit tanulni az biztos, lusta is vagyok hozzá, meg nem is szeretek foglalkozni vele, de most érdekes módon olyan "süti készíthetnék"-em volt. (De tényleg mire rá nem veszi magát az ember ha nem csak magának készít el valamit :p)
Nah szóval fellapoztam még egy héttel ezelőtt egy édességes könyvet és aszondja: habos puncsos. Hát ez tök jól néz ki meg minden, de köze nincs semmiféle puncshoz, így nem is értem még mindig miért is ez lett a neve, de lényegtelen.
Eredetileg azt írta hogy a tésztát 3 darabra osszam és azokat kinyújtva egyenként süssem meg. Hát én ugyan nem fogok 3 lapot külön megsütni x)) De utólag rájöttem, hogy jól is döntöttem. A recept szerint ugyanis 1 réteg tészta, majd töltelék (amiben az egyik lap van betedarabolva, még egy tésztaréteg és utánna jött volna a tetejére a hab. Én pedig a felső tésztát hagytam ki, bá igazából azért is volt így jobb, mert eleve nem kellett még 1-et megsütni meg amúgy se fért volna már bele a tepsibe. Így is tele lett az anyaggal rendesen :)
Így hát az én verzióm maradt 1 réteg tészta, majd töltelék, beletördelve a második adag tészta majd a hab csokival leöntve.
Végül egész jól sikerült, igazából rosszabbra számítottam :D Mármint nem ízét tekintve, annyira azért nem vagyok rossz x) csak azt hittem csúnyább lesz a végeredmény, de egész jól összeállt a kép. Csak annyi, hogy szeletelésnél a teteje előfordul, hogy szakadozik, de aminek hab van a tetején és csokival összeragasztva, hát az nem fog csak úgy szétmenni. Bár lehet hogy forró vízba mártott késsel kéne vágni?? :P
Na de egy a lényeg, hogy finom is lett és elég jó adag is, már 2 napja azt falom :3

2013. március 11., hétfő

Kalandra fel!

 Kalandra fel! vagy eredeti címén Adventure Time - ezt a rajzfilmsorozatot nézem múlt hét óta. Amikor még volt Cartoon Network-ünk láttam belőle 1-2 részt, de csak néhány napja nézem elejétől a sorozatot.
Akit bővebben érdekel a sztori --> tessék wikipédián megnézni x)
Avagy videót nézni:
 Igazából elég érdekes, hogy azért mit ne mondjak elég gyagya tud lenni ez a kalandozásokról szóló mese (ezt most ne negatívumként tessék értelmezni! =) ), de a benne elhangzó dalok, énekek nagyon jók! :)) Elég egyszerűek és a szövegük nem valami tartalmas, de többségük mégis fülbemászó, kellemes. Én magyar szinkronnal nézem, de a dalokat angolul mindenképpen érdemes így is meghallgatni, mert az lényegesen élvezhetőbb.
Nekem Jake, a kutya a kedvencem, a magyar szinkronhangja is szerintem neki lett legjobban eltalálva - bár igaz, hogy teljesen más, mint az eredeti.
Kedvenc dalocskám Jaketől, ami még ma sem megy ki a fejemből: Bacon Pancake :3
És Marceline, a vámpírkirálynő előadásában a Fry song - szerintem nagyon szép hangja van :)
Jelenleg a 3. évad elején járok, még lesz sok érdekesség valószínűleg, példának máris ott lesznek a részek amelyekben a szereplők ellenkező neműek. Korai lenne még azt hiszem kedvenc részt kiemelni, hiszem még a felénél sem járok az egésznek, de tény, hogy voltak azért humoros pillanatok, amik biztosan megragadnak az emlékezetemben. Persze olyan epizódok is akadtak, amik szerintem kevésbé sikerültek olyan jól, de a lényeg, hogy a többsége azért hozza a megszokott poént, izgalmat és amit még kell egy AT epizódnak :)

Ugyanakkor érdekes, ha az ember leül és megnéz néhány részt, mennyit tud változni a véleménye erről az egész alkotásról - nevezzük így. Elsőként kevésbé érdekelt a sorozat, nem is tudtam nagyon mit is várhatok tőle, de azért bizakodva indítottam el. Szerintem nagyon jók, hogy belekerültek azok a dalok, jól feldobják és hát azért amúgy sem mondhatnánk el minden meséről, hogy énekelnének benne. Jake meg első ránézésre valami szemüveges kutyának tűnt, aztán persze sikerült rájönni, hogy erről szó sincsen, csak olyan nagy szemei vannak, de azokkal viszont nagyon boci szemekkel tud nézni, ha akar :D Néhány rész után már favorittá vált. Én Finnel is megvagyok, csak szegényke olykor elég buta tud lenni :) De ne is legyen tökéletes a főhős jól is van ez így, mindenki hibázik ugyebár :)

Viszont aki megálmodta az AT világát biztosan nem hibázott ugyanis elég nagy népszerűségnek örvend a kreálmánya! 2010-től létezik a rajzfilm és azóta nem kis rajongótábort szerzett magának, az biztos. Több évad, javuló megjelenítés (vagy hogy lehet ezt megfogalmazni, de szebb lett látványra szvsz), a neten hatalmas mennyiségű fanart, cosplay kép, saját készítésű plüssök, kiegészítők TA szereplők alapján, fancsoportok és így tovább...

Azt hiszem kissé engem is beszippantott ez a láz, ugyanis sikerült velem is megszerettetnie magát Cukorországnak :) Első jelei már megmutatkoztak, ugyanis Saints Row 3-ban már tettem egy próbát AT-s karakterek alapján való felöltözésre - a képen mint Finn és Marceline =)

Sőt gondolkodóban vagyok már fanarton is, de erről úgyis írok, amint történt is valami az ügyben.
Addig is Kalandra fel! Az édességek visszavárnak, Jake és Finn pedig újabb kalandok után néz! ;)

2013. március 5., kedd

custom cosplay: Alice


Fura belegondolni, hogy körülbelül egy éve kezdtem neki az Alice cp készítésének (Madness Returns). Persze készen lehetne már, csak lusta is voltam és volt hogy hónapokig hozzá sem nyúltam.
A fegyvereként ismert hobby horse már majdnem készen van :) Már csak a kantárt kell megcsinálni hozzá, plusz az újabban készített részeket "bemaszatolni" ahogyan az eddigi felületeket.
A ruhához még kiegészítésként a kesztyűk hiányoznak - egy fél pár piros és fekete. Az executioner boss alapján készült rucit még átfújtam feketével itt-ott, így azért jobban fest.
A fejfedő az, ami már nagyon rég készen áll, elsők között láttam hozzá.
Amin még gondolkozom, hogy a boss és Alice keverékéből készült cosplayhez Alice nyakláncát vagy az executioner nyakában lévő piros csápszerű izét csináljam e meg :P (Bár valószínűleg az utóbbi jobban illene ehhez.)
 Lassan összeáll minden azért és ennél nagyobb öröm nincs is, mint amikor kerek egésszé válik mindaz, amin már jó ideje dolgozol. ^^

2013. március 3., vasárnap

Kész agymenés!

 Eddig nem is tudtam, mit hagytam ki azzal, hogy kimaradt az életemből a Psychonauts! :D Amikor újságok írtak róla, egyszerűen csak átlapoztam, valamiért a látványvilága nem fogott meg és nem is olvastam el róla semmit. Aztán tavaly megkaptam a játékot és akkor elkezdtem picit utánanézni.

Magyarítással szerettem volna elkezdeni, hogy 100%-osan értsek mindent, de sajnos azzal nem indult el a program, le is kellett törölni az egészet. Aztán félretettem egy időre.

Néhány napja újra elővettem, még ha nem is fogok mindent megérteni, akkor is belevágok. Eddig 6 órám van a játékban, de máris azt kell mondanom, hogy ez egyszerűen zseniális! Az elején picit lassan indultak be az események, de most már mindig izgatottan várom mi fog történni, hogyan alakul tovább a sztori és hogy újabb agyakban mászkálhassak, szabadíthassam meg a pácienseket a lelki terhektől és gyűjtögessek. Elég érdekes az egész, amolyan álomvilág szerű és szeretem az ilyesmit. Mint az Alice-ban teljesen lehetetlen helyszínek, lények, csak szeretni lehet, belépni egy csodálatos álomszerű világba! :)
És a tálalás elképesztő igen érdekes és egyedi a látványvilága, humoros és aranyos is, ez nem amolyan sablonos történet, minden elismerésem Tim Schafer bácsinak!! :D Én mondjuk nem minden játékával játszottam: Day of the tentacle-t, a Monkey Island-ot és a Grim Fandango-t, de megint nagyot alkotott.

Tetszenek benne a különféle képességek is, nameg a beszerezhető cuccok, bár még sokukat nem volt alkalmam kipróbálni, az még előttem áll, de már az ötlet is érdekes, alig várom, hogy legyen elég pénzem a pókháló szívóra :)

Azért kezdetben picit keveregtem a tábor területén, ahol a föld alatt, üreges fatörzsekben lehet gyorsutazni a helyszínek között. Baromi jó, hogy a táborban is lehet használni a képességeidet és ki ne próbálná meg pl telekinézissel felemelni valamelyik gyereket, vagy az öreget? :D
Azok a részek is jók voltak, ahol különféle képességeket tanultál meg. Pl Milla partiján a lebegés képességét. Hangulatos kis rész volt.

Aztán valami különös történik valaki rabolja a gyerekek agyát, akik ezek után már csak TV-t tudnak nézni :O


Tegnap pedig víz alatti kalandozásom során egy nagy halat terítettem le (a barátnőmet ellopta a szemét >o<) és az ő agyában járok éppen. A halak városába, Lungfishopolis-ba érkeztem ahol óriásként trappolok a házak között x) 
Szóval összességében: nagyon jó kis játék ez, kíváncsian várom a folytatást, csak sajnos most éppen elég rossz a netem és folyton ledobál :F De úgy meg achievementeket nem kapom meg... sebaj, várjatok csak, majd idővel kipucolok én minden agyat! :)))