Oké ez már nem aktuális dolog, de jobb később mint soha
alapon azért gondoltam írok pár sort. :P (Megint a lustaságom miatt írok már
régebbi történésekről.)
Az utóbbi 1-2 évben már gondoltam rá, hogy karácsonyra magam
készítsek pólót másoknak, de akkor még másként: hogy én varrnék rá valamely
játékkal kapcsolatos emblémát, figurát stb. De aztán nem tudtam az mennyire
lenne szép (no meg tartós) így aztán késleltettem a dolgot. Azonban 2014 őszén
már időben túl akartam lenni az ajándékok beszerzésén, így októberben kezdtem neki
az előkészületeknek. Eszembe jutott, hogy bizony valahol láttam én egy üzletet,
ahol készítenek egyedi pólókat és tárgyakat. No akkor el is indultam
felderíteni mi a helyzet, mennyibe kerül stb. A többit majd utána ráérek
elkezdeni.
Ezek után kezdődhetett a tervezés, kinek milyen póló is
kellene? Tesómnál egyértelmű volt a WoW-os téma, hiszen már a kezdetek óta
játssza, egyik barátomnál MadSkillz-nél pedig biztos voltam benne, hogy nem
lőhetek mellé a Saints Row-val.
No de milyen képek legyenek? WoW-nál csakis screenshotban
gondolkoztam, alap volt, hogy bátyám karakterét kell lopnom. Odaültem tehát
mikor épp afk volt, lőttem 1-2 screent. - "Ez mire kell? - Hát csak meg
akarom mutatni valakinek :P" Aztán raktam is pendrive-ra a képet, amin a
gnome épp integet :)
Fogalmam sem volt még mit fogok belőle kihozni, illetve
mekkora lesz a végleges kép, de igyekeztem minél nagyobbra csinálni, de persze
úgy, hogy a kép se váljék túl pixelessé. Egy kis kutatómunka után láttam, hogy
az a kör alakú keret több WoW-os háttéren megjelenik, na ez nekem tökéletesen
keretezni majd a karaktert, de még valami háttér kellene. No azt egy másik
háttérképből nyúltam le, csak picit tükröztem javítottam, míg végül eggyé vált
a 3 kép. (A karakter lábánál picit javítani kellett, mert belelógott a HUD.)
Íme a végleges verzió á la gnome design:
Saints Rownál picit nehezebb volt a helyzet. XNALara-val
akartam én magam beállítani valami jelenetet, de nem tudtam melyik karakterek
modelljeit tudom megszerezni. Először Viola-ra és Kiki-re gondoltam, de...de ők
nem Saint-ek! Hmm... hát keresgéltem, keresgéltem, mire megtaláltam Shaundi-t,
Kinzie-t. Őket már beállítottam és akkor éreztem, hogy ez még így fura, valami
még hiányzik a képről, szóval muszáj lesz még keresni egy modellt. Sajnos
Johnny Gat-ből nagyon jót nem találtam, nem olyan részletes és elég csúnya,
azért áll így háttal takarva, gondoltam még elmegy, ha ő hátra felé céloz.
Aztán persze az elmaradhatatlan Saints jel(ek). Ez lett a végleges Saints
design b*ches! :D
Mivel még nem készíttettem pólót ezelőtt, ezért nem tudtam,
hogy mi a jobb, ha fehér háttérrel viszem a képeket vagy feketével esetleg
áttetsző/ háttér nélküliként? Mind három változattal a zsebemben indultam
vissza az üzletbe, így tuti, hogy lesz miből válogatni.
Eredetileg fekete pólóra találtam ki mind a kettőt, de végül
a hölgy meggyőzött a fehér előnyeiről. Igaz, hogy a póló picit rosszabb
minőségű, de minta maga sokkal jobban fogja bírni, simán lehet mosni. Egyébként
ha végig húztam rajta a kezem, nem is éreztem, hogy rá van téve a minta, szinte
bele van égetve. Szóval így maga a kép tovább fogja bírni a gyűrődést és még
olcsóbb is. Hiszen a fekete pólóra két rétegben kell felvinni a színeket. Persze
jobban néz ki, az tény, de ha már dönteni kellett, gondoltam inkább lehessen
többször mosni, mint ilyen kétszer használatos pólót adjak.
Szóval így lett a feketéből fehér és a szerkesztett
képeimből póló :)
Olyan jó lenne bármilyen felsőre képet csináltatni, de hát
ugye nem mindegy az anyag, szóval óvatosan kell választani. Ezért én nem is
mertem külön venni, meg persze az még több money és akkor ha mégse lesz olyan
jó... Amit még észrevettem, hogy a pólóra nyomott képek mindig sötétebbek
lesznek az eredeti képnél, na megint tanultam valamit.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése