Nem is emlékszem már pontosan, mikor vettem a fejembe, hogy én bizony ebből a régi Sir-Tech játékból szeretnék cosplayelni. Igazából az első ilyen régi, csapat alapú, belső nézetes, körökre osztott RPG amit életemben láttam a Might & Magic VI volt. Úgy elnézegettem, meg érdekes volt, de én magam nem igazán játszottam vele, csak ültem és bámultam a képernyőn a gameplayt :D. Az ilyen régi RPG-k virágkorában még sehol nem voltam, meg hát gépközelben sem, szóval mire gyakorlatilag oda kerültem, hogy játszanék egy ilyen RPG-t, addigra már szinte ki is haltak. Persze azóta kijött a Legend of Grimrock is és a Might and Magic X Legacy: a LoG számomra unalmas volt (folyton ugyanazok az ellenfelek, a környezet sem volt változatos), az X Legacyt meg csak épp kipróbáltam, de talán majd egyszer... Szóval Wizardry 8 csak egy van és méghozzá a legjobb! :)
Amióta csak játszottam (valamikor gimis fejjel), jó néhány
alkalommal járt a fantáziám a Wiz 8 világában. Mármint ezt úgy kell érteni,
hogy elképzeltem, ahogy a kisebb csapatot alkotó kalandorok szelik a vidéket. -
- Egy állig páncélozott lizardman
hatalmas kardjával dübörög elől, mellette Vi, a valkűr lándzsájával segíti a
támadókat a túlvilágra, közben egy archer ritkítja az ellent, míg az aprócska
tündér mágus tűzgolyókat szór, s a törp pap imát mormol - -Az a hatalmas felfedezhető terület, a sok megvívandó csata,
rengeteg varázslat és megannyi lehetőség, arra mész, amerre csak szeretnél...
no meg amennyit a party-d elbír ;)
Ez a világ annyira magával ragadó, varázslatos, plusz a régi és modern kor keveredése.... Amit
mindig is kedveltem, ha egy szerepjáték bővelkedik a választható fajok és
kasztok terén. Mindenki megtalálja a magának valót, itt pedig aztán pláne!
Rengeteg féle party kombináció létezik azaz te állítod be magadnak a játék
nehézségét.
Belegondolni is elég meredek, hogy mennyi időt el lehet tölteni a barangolással, loot-olgatással. 200+ órát simán bele lehet ölni ebbe a
szerepkátékba, de ha egyszer annyira hangulatos! :)
Most nem megyek bele a részletekbe, mert lehetne 10 oldalt
is írni erről a csodáról, inkább a cosplay felé veszem az irányt.
Szóval mivel elég sok féle lény van a W8ban ami nekem nagyon
bejön, azért foglalkoztatott, hogy valamilyen cp-t össze kéne hozni egyszer.
(Illetve az is elég csábító, hogy még senki sem cosplayelt W8ból >:) )
Leginkább a lizardman, a rawulf, a gnome és a fairy szerepel
a fav listámon és ezeken gondolkoztam. Aztán végül is a gnome-ra esett a
választás, bár az is igaz, hogy ő a legegyszerűbb, leginkább emberszerűbb mind
közül. Na most mivel az a helyzet, hogy a karaktereinket sosem
látjuk, csak egész játék alatt a portréjukat (illetve ahogyan beszélnek), ezért
arra gondoltam, hogy itt van egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy ne konkrét
karaktert alkossak meg, hanem akár egy sajátot! Egy általam kitalált szereplőt
a Wizardry 8 világából. Ezen a vonalon indultam el.
Kiválasztottam tehát a gnómot. Az is igaz, hogy a Wizardryban a gnómok idősebbek, de mivel ez egy saját karakter, gondoltam, akkor miért ne jöhetne egy ifjabb gnóm a képbe? Ők vékonyabb alkatúak (tehát akkor én most egy dagadt gnóm vagyok!?! :O) és az orruk meglehetősen hosszú. Ezen problémáztam az elején picit, hogy ezt hogyan is oldjam meg, nem akartam minden egyes beöltözésnél maszkolni, annyit dolgozni rajta. Végül a Photoshoppolás mellett döntöttem (mert ezzel nincs is munka, hogy megcsinálom mi? :P genius...) Először megkértem egy barátot, hogy csináljon nekem egy próbát, hogyan is nézne ez ki. Erre ő fogta a Kitty Pousoix-es (Duke Nukem Forever) cosplay képemet és annak csinált egy teszt orrot :D
Kiválasztottam tehát a gnómot. Az is igaz, hogy a Wizardryban a gnómok idősebbek, de mivel ez egy saját karakter, gondoltam, akkor miért ne jöhetne egy ifjabb gnóm a képbe? Ők vékonyabb alkatúak (tehát akkor én most egy dagadt gnóm vagyok!?! :O) és az orruk meglehetősen hosszú. Ezen problémáztam az elején picit, hogy ezt hogyan is oldjam meg, nem akartam minden egyes beöltözésnél maszkolni, annyit dolgozni rajta. Végül a Photoshoppolás mellett döntöttem (mert ezzel nincs is munka, hogy megcsinálom mi? :P genius...) Először megkértem egy barátot, hogy csináljon nekem egy próbát, hogyan is nézne ez ki. Erre ő fogta a Kitty Pousoix-es (Duke Nukem Forever) cosplay képemet és annak csinált egy teszt orrot :D
Ez nekem nagyon megtetszett, mondom akkor tökéletes lesz így!
De aztán végül én is készítettem egy tesztet, hogy nekem hogyan sikerül és az
lett a vége, hogy én csináltam meg eddig az összeset :) De nem is baj, legalább
elmondhatom, hogy meg tudom csinálni. Persze nem egy über profi munka, de azért
egy otthoni cosplayes-képszerkesztős egyéntől nem rossz nem? :D
Persze ezt az orros próbát már az után játszottam el, hogy a
többi cucc már készen volt a beöltözéshez.
A gnome/gnóm egy intelligens faj így a kasztok közül illik hozzájuk mindenféle intelligenciát igénylő tevékenység, például remek mágusok, alkémisták stb. Számomra bard, mint kaszt igencsak vonzó és ezt is választottam ki a cosplayhez. A bardok hangszereiket használva képesek támadó varázslatokat alkalmazni, illetve támogatni, gyógyítani a csapatot. Sokféle hangszert lehet megszólaltatni a végigjátszás során mint pl. a hegedű, lant, dob, kürt és még sorolhatnám.
Egy egyszerű görög lantot készítettem el, próbáltam valamennyire hasonlóvá tenni a játékbelihez, de talán lehetett volna még dolgozni rajta picit ( plusz más arányokkal dolgoztam). Ha jól tudom a W8ban lanttal lehet például elnémítani az ellenfeleket és felgyógyítani az egész csapatot. :)
A húrokkal szerencsétlenkedtem egy jót, kétszer szétszedtem a lantot miatta még festés előtt, nagyon nem akarta azt amit én. Damilt próbáltam berögzíteni a megfelelő helyekre, de mire az összeset felhelyeztem, addigra a korábbiak kilazultak. Aztán más módszerhez folyamodtam, de végül is sikerült megoldani.
A öltözék elég egyszerű: Egy zöld cloack (csuklyás-köpenyes valami) egy egyszerűbb felső résszel, ehhez még egy nadrág és egy csizma. A játékban inkább barnás színű nadrágok szerepeltek (hacsak nem páncél), én most maradtam a feketénél és rávarrtam egy kis szőrmét, ami egy régi télikabátból maradt meg :P Csizma pedig volt otthon egy elég régi, gondoltam erre a célra meg is felel. Szóval ez egy egyszerű kis cosplay, de olyan nagyon látványos cuccok nem is nagyon vannak a játékban. Nem is kell, hogy olyan csicsás legyen, nem az a célja :) A kalandozáshoz teljesen megfelel.
Nos a végeredmény tehát így néz ki, íme az eddig elkészült 2 képem:
Köszönet CheetahPoizonnak a háttér megalkotásáért (az első képen), illetve, hogy besegített picit az árnyékok létrehozásánál :) Mindig adok hozzá árnyékot, meg picit rászínezek a képre, de tuti, hogy mindig marad pár olyan rész, amit én nem tudnék olyan jól beárnyalni x)
Köszönet CheetahPoizonnak a háttér megalkotásáért (az első képen), illetve, hogy besegített picit az árnyékok létrehozásánál :) Mindig adok hozzá árnyékot, meg picit rászínezek a képre, de tuti, hogy mindig marad pár olyan rész, amit én nem tudnék olyan jól beárnyalni x)
Egy kis making of...Szerkesztgetés közben elmentettem néhány képet, miből lesz a cserebogár :P Mikor az első képen készítettem az orrot, nem értettem, miért néz ki olyan furán, mintha valami csőr lenne? Hát azért mert nem volt orrcimpa, mindjárt másabb! :D










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése