Készítettem egy videót a „kedvenc”
jumping puzzle-mről. Már csak azért is írtam zárójelbe a
kedvenc szót, mert bizony már volt, hogy majdnem az asztalt
kapartam, mire sikerült kitalálni, elvergődni a legvégére ennek
a puzzle-nek. ^^"
Első alkalommal MadSkillz-el indultunk
el erre a helyre, hogy megcsináljuk, de akkor még nem tudtuk,
hogyan kell továbbjutni és sok idő elment a körbe-körbe
rohanással. Nomeg azzal, hogy nehéz volt, mivel ez a hely lv 14-től
jöhetne igazán szóba, de én meg 9-es szinten már rángattam oda
be a kis asuránkat. Hiszen kiderült, hogy 14-es mobok és 9-es
szinten igen erős sebzést okozó csapdák állják utunkat!
Mi azért persze nekiestünk újra és
újra, plusz volt ott egy Johnon nevezetű player, aki épp
felszedett minet mikor lepottyantunk. És akkor kérdezte, hogy miért
halunk meg és esünk le folyton x) hááát írtam, hogy jumping
puzzle-t csinálgatunk. Erre ő is csatlakozott (már magasabb
szintű) és segített is, ahogy csak tudott. Mi a csapdáknál azért
elvéreztünk, tényleg jó sokat sebeztek. Egy idő után végül
lehagyott minket.
Ott voltak még a buffok is.
Az egész úgy nézett ki, hogy stationok voltak, 2 felé vezető úttal és mindegyik helyen először meg kellett szerezni egy buffot, hogy áthaladhass a következő portálon az újabb stationra. De persze ezt nem tudtuk és nem értettük, hogy mire az egyiknek a végére értünk, miért kerülünk újra az elejére. Hát ezért, mert buff nélkül nem lehet. A második stationig jutottunk el, addigra már sok idő eltelt és aznap fel is adtuk :P

Következő napon a nagyobb, 57-es
karakteremmel kezdtem el, bár így is volt vagy másfél óra, mire
kitaláltam hogyan tovább és leesés, újra station elejétől –
leesés, újra station elejétől. Míg végül már a bosshoz értem
és reméltem, hogy egyedül is le tudom majd zúzni (mivel ugyebár
a játék ilyenkor visszaszintez lv 14-re). De a boss az egészhez
képest sehol sem volt. Lenyomtam és végre meglett az achievement
és a láda is.
Majd később ebből szeretnék egy
másik videót is csinálni írtam hozzá egy szöveget, zenés lesz,
már folyamatban, de erről később.
Szóval végigvittem azóta
harmadszorra, ebből készült a videó is. Goemm's Lab kipipálva :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése